„Nem tudom, hogy miként maradtunk életben”

Tóth József és Gömbös László (a címlapképen balra) megjárta, és túlélte a titkos, feledésre ítélt temesvári haláltábort, ahol még ma sem tudjuk, hány magyar veszett oda. A két férfi azt szerette volna, hogy amíg élnek, kiderüljön az igazság. Az a sötét történet, amely azóta sem kapott – Gömbös László szobrász 2010-ben elhunyt – igazán nagy nyilvánosságot.

Stefka István: Hogyan került a Gulágokra?
Tóth József: Mielőtt elhurcoltak volna az oroszok, a Honvéd szanatóriumban dolgoztam mint egészségügyis. Amikor a szanatórium nyugatra menekült, engem a parancsnok otthagyott, hogy a nálunk bujkáló zsidókat, szökött, sebesült katonákat a szovjetek elől is rejtsem el. Hiába gépeltem hamis iratokat, igazolványokat, karácsony szentestéjén bejöttek a szanatóriumba az oroszok, s mindnyájunkat elvittek „malenkij robotra”.

SI: Hová vitték?
TJ: Először gyalog hajtottak bennünket Bajáig, ötös sorokból álló, nagy menetoszlopban. Az első három szakaszában vonszolták magukat a zsidó munkaszolgálatosok; én is oda kerültem. Aki összeesett, vagy kilépett a sorból, azt agyonlőtték. Nagyon féltünk, volt, aki a nadrágjába csinált. Végül Baján bevagoníroztak bennünket, majd Temesvárra vittek 1945 januárjában.

SI: Kevesen tudják, hogy ott volt az elhurcoltak egyik gyűjtőközpontja…
TJ: Igen. Rengeteg civil fogoly volt. Mindössze húsz százalék lehetett a német katonák aránya. Barakkokban laktunk, egy négyzetméteren két embert helyeztek el. A negyvenes barakk hírhedtté vált, mert ide hozták a flekktífuszosokat. Én is megbetegedtem, így a karanténba kerültem.

Levél haza /Forrás: Mek.niif.hu

Levél haza /Forrás: Mek.niif.hu

SI: Gyógyszert kaptak?
TJ: Nem volt. Egyszer kaptunk két zsák fokhagymát, két fej kivételével mind rothadt volt. A temesvári rabbi négyszáz adag oltóanyagot csempészett a táborba a munkaszolgálatosoknak, ezért néhányan meggyógyultunk. Aztán beosztottak a karanténba mint egészségügyist. Naponta kétszázötven-háromszáz ember halt meg a táborban. A barakkok zsúfolásig megteltek, feküdni nem lehetett, csak ülni vagy állni. Sem takarót, sem szalmát nem kaptunk, alattunk meg a vizes föld.

SI: Volt orvos a táborban?
TJ: Igen, kettő is, de mindketten elpusztultak tífuszban. Ekkor én lettem a karantén egészségügyi vezetője, kilenc ápolóval. Mind volt munkaszolgálatosok. A skorbutosok bőre lötyögött, a húsról szinte le lehetett húzni, a vérhasban szenvedők deréktól lefelé meztelenül jártak, mert folyamatos volt az ürítési ingerük.

Volt, aki úgy legyengült, hogy a tizenöt méter átmérőjű latrinába esett és megfulladt. Holttestét nekünk kellett kivenni. Reggelente végigmentem a barakkokban, és azt kértem: aki él, emelje fel a kezét. Aki nem tudta felnyújtani, az meghalt, már vitték is ki.

SI: Hová temették az embereket?
TJ: Az első magyar önkéntes hadosztálynak – tizenkétezren lehettek – külön területet jelöltek ki. A temetőbrigádok oda hordták a halottakat. A többieket a kápolna melletti tömegsírokba földelték el. Temesvár a halálút első állomása volt. Négy hónap alatt, amíg ott raboskodtam, körülbelül százezer ember fordult meg a táborban. Aki túlélte Temesvárt, tovább vitték a Szovjetunióba.

Sokatmondó felvétel egy Gulag-rabról, Isaac Ogginst nem sokkal később kivégezték Sztálin parancsára / Forrás: NYTimes.com

Sokatmondó felvétel egy Gulag-rabról, Isaac Ogginst nem sokkal később kivégezték Sztálin parancsára / Forrás: NYTimes.com

SI: Hogyan bántak önökkel a temesvári lágerban?
Gömbös László (szobrász, Gulag-túlélő, a beszélgetés harmadik résztvevője): Kegyetlenül. Mikor fertőtlenítették a ruháinkat, másfél-két órát kellett várakoznunk a szabadban. Legalább kétszázan álldogáltunk a csoportban.

Volt egy szőke, orosz felcsernő, aki ez idő alatt közöttünk sétált, és lovaglópálcával csapkodta a foglyok nemi szervét. Nem tudom elfelejteni, amikor egy idősebb ember menet közben hasra esett, a felcsernő vasvillával hátba szúrta. Ott maradt.

Smasszernő - Gömbös László műve. Talán a szovjet kínzó (is) ihlette? /Fotó: Artportal.hu

Smasszernő – Gömbös László műve. Talán a szovjet kínzó (is) ihlette? /Fotó: Artportal.hu

SI: Ön hogyan került fogságba?
GL: Apámmal együtt az utcáról gyűjtöttek be. Egyébként nemcsak Temesvárra hurcolták az embereket, hanem más romániai táborokba, a Havasalföldre. Több átmenő-láger volt, például Tecuci, Focsani, Rimnicu Sarat, ahol szintén rengetegen elpusztultak. Ezeken a helyeken is lehet keresni annak a háromszázezer elhurcoltnak a nyomát, akik sohasem tértek vissza Magyarországra.

Gömbös László (b) szobrász, az 1956-ban elesett hősi halottak és áldozatok tiszteletére felállított emlékhely alkotója és Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja egy koszorút helyez el a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 21-es parcellájánál / Fotó: MTI

Gömbös László (b) szobrász, az 1956-ban elesett hősi halottak és áldozatok tiszteletére felállított emlékhely alkotója és Demeter Ervin, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja egy koszorút helyez el a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 21-es parcellájánál / Fotó: MTI

SI: Úgy tudom, se takarót, se meleg holmit nem kaptak.
GL: A világon mindent elszedtek tőlünk. Egyetlen ruhánk volt. A három és fél év alatt azt foltozgattuk, abban aludtunk, abban dolgoztunk.

SI: Párna, szalmazsák sem volt?
GL: Semmi, még egy szék se. A Baku melletti lágerben, Szundajban négyezer fogoly volt, ebből nyolcszázötven magyar, a többi osztrák, német, román. Itt felépítettünk a szűz, sivatagos területen egy hatalmas olajvárost, kohókkal, vegyi gyárakkal. A tábort folyamatosan töltötték fel emberekkel, mert a foglyok tíz százaléka elpusztult. A németek nehezen bírták a körülményeket, közülük sokan nem tértek haza. A magyarok ellenállóbbak voltak. Azt ma sem tudom megmondani, hogy miként maradtunk életben. Hogy honnan merítettük az erőt, nem tudom megmagyarázni.

SI: Mennyi idős volt akkor?
GL: Húszéves.

SI: Ezek szerint a gimnáziumot sem tudta elvégezni.
GL: Érettségim nincsen. Amikor 1948-ban hazajöttem már reménytelen lett volna. A nevem, a származásom miatt sem tehettem volna le az érettségit. Gömbös Gyula volt miniszterelnökkel egy családból származunk. Amikor visszajöhettünk a Szovjetunióból, szinte egy idegen országba érkeztünk, teljesen más világ volt, mint mikor elhurcoltak minket. Mindenhol működtek a káderosztályok, minden ajtó becsukódott, nem tanulhattam tovább. Gyárban dolgoztam 1957-ig, aztán miniszteri kegyelemmel, harmincegy éves koromban beiratkozhattam a Képző- és Iparművészeti Főiskolára. Azóta szabadfoglalkozású szobrász vagyok.

1999-ben Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a közadakozásból készült 1956-os emlékművet, amelyet Gömbös László készített / Fotó: Varmegyegaleria.hu

1999-ben Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a közadakozásból készült 1956-os emlékművet, amelyet Gömbös László készített / Fotó: Varmegyegaleria.hu

SI: Mivel tudják bizonyítani, hogy Temesváron harmincezer ember tömegsírba került?
Tóth József: Azzal, hogy négy hónap alatt, amíg ott voltunk,

naponta kétszáz-kétszázötven ember holttestét adtuk át a temetőbrigádoknak.

Az orosz orvos nem mert bejönni a táborba, a kerítésen át adta be a halotti cédulákat, napi harminc-negyvenet. Csak ennyit tölthettünk ki, mert a többi áldozatot nem ismerte el.

Túlélők és áldozatok / Forrás: Gulag.eu

Túlélők és áldozatok / Forrás: Gulag.eu

SI: Mit gondolnak, Temesvárról miért tudunk ennyire keveset?
TJ: Azért, mert a lágerek létezése kockázatot jelentett a kommunista rendszernek. Romániában is hallgatnak erről, mert rossz fényt vetne rájuk. A szökevényeket minden esetben kiadták a szovjeteknek, ezért pénzt kaptak. Hallgatnak azokról a disznóságokról is, amit a zsidókkal műveltek. Nem véletlen, hogy bennünket csak a választások után, 1948-ban engedtek haza. Kiderült volna, hogy a zsidó munkaszolgálatosok tízezrei nemcsak a németországi koncentrációs táborokban pusztultak el, hanem a szovjet haláltáborokban is.

Akkor már itt is „bolseráj” volt. Így hívom azt a rendszert, amelyet nem politikai rendszernek, hanem szörnyetegek haláltáncának lehet csak nevezni. Halotti tort ültek felettünk.

SI: Miért mesélték el ezt?
TJ: Mi már öregek vagyunk, de amíg élünk, azt szeretnénk, hogy kiderüljön a teljes igazság.

Címlapfotó: MTI



Megosztás
Elrejt