Örök barátság szövődött a gyűjtőtáborban
Interjú Balogh Lajosékkal
Interjú Balogh Lajosékkal
Három férfi, három házaspár, s egy közös sors. Balogh Lajos, Bende Tivadar és Vidi József túlélték a Gulág poklát, a szörnyűségek alatt és után lettek igaz barátok, nejeik révén rokonságba is kerültek. Stefka István Keszthelyen, Balogh Lajosék kertes házában beszélgetett el a baráti-testvéri házaspárokkal, akik felelevenítették a régi időket.
„1953. október vége felé egy reggel valaki megrázta a kaput. Anya fogta a kulcsot, kiment a kapuhoz és mondta: „Kit tetszik keresni?” „Anyám, hát nem ismer meg?” – kérdezte a csontig lesoványodott, borostás bátyám. Anyám egy hatalmasat sikított, egy hétig alig tudott utána beszélni. Én meg mezítláb, hálóingben kiugrottam az ablakon az ölébe, és csak sírtam örömömben. Azt mondogattam neki: megszöktél, megint megszöktél? Elvisznek, Istenem, mi lesz velünk! Erre azt mondta: ne sírjál, ne sírjál, nem szöktem meg, hazaengedtek. Végleg hazaengedtek!” – idézte fel az öröm, és egymásra találás pillanatait Bende Tivadarné Vida Mária.
“Darabokként” kezelték a Gulag hadifoglyait
Interjú Menczer Gusztávval
Interjú Menczer Gusztávval
Huszonhat éve, 1990-ben alapította meg Menczer Gusztáv a SZORAKÉSZ-t (Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete), s haláláig azon dolgozott, hogy a Gulág-foglyok története ne merüljön feledésbe.
„A legnagyobb baj, hogy nem tudunk legalább kétszázötvenezer-háromszázezer emberről… Ezeket az embereket gyalog az egyik gyűjtőtáborból a másik gyűjtőtáborig vitték… Ezek ‘darabok’ voltak, senki nem tudja, hogy Nagy István vagy Szabó Károly menetelt-e, mert nem voltak nyilvántartásba véve… A politikai foglyoknál más volt a helyzet… Az én dossziém, ami az elítélés utáni sorsomat tartalmazza körülbelül ezer oldalból áll… Teljesen pontos nyilvántartást vezettek… Unokák tucatjai jöttek hozzánk, hogy mi lett a nagyszülők sorsa.”
“Irigyelte” Szolzsenyicin könnyűsorú regényhősét
Interjú Marczin Borbálával
Interjú Marczin Borbálával
Gyakorlatilag elrabolták a szovjetek Magyarországról Marczin Borbálát, akit koholt vádak alapján ítélték el. Fiatal lányként kilenc évet raboskodott a hírhedt tajmiri büntetőtáborban. Az interjúban azt mondta, hogy az ellopott éveket senki sem adhatta vissza.
“Kegyetlen volt… A lágerben csupán hárman voltunk magyarok… Amikor elolvastam Szolzsenyicin Iván Gyenyiszovics egy napját, visszagondoltam arra, hogy istenem, de jó dolga volt ennek az embernek… Előfordult hatvan fokos hideg is. Nagyon kellett félni a fagyástól. Napi tizenhat órát voltunk lágeren kívül… Azt se tudtuk, merre van Észak és Dél… Sokan megfagytak, nagyon sokan. Inkább dolgoztam, mint leüljek és fázzak”.
Filmjeivel állít emléket a jégmezők rabjainak
Interjú Szalkai Zoltánnal
Interjú Szalkai Zoltánnal
„Szalkai Zoltán megszállott ember, megszállott filmkészítő” – olvassa fel Dózsa László színművész, rendező Stefka István bemutató sorait. A filmes több művet forgatott, készített a Gulág pokoli helyszínein, Gyaloglás Gulágföldön című sorozata hiánypótló a múltfeltárás területén.
„Megkerestem azokat a helyeket, ahol a táborok voltak, megpróbáltam megtalálni a helyszíneket, nehéz, itt volt egy téglagyár, de most hómező van… Minden bizonytalan, nem tudjuk, a szakemberek sem tudják… Most megint a Kolimáról forgattam, visszamentem ahhoz a családhoz, akivel tavaly forgattam… Ezektől az emberektől elvették életük egy darabját, azért forgatok, hogy ne felejtsük őket, emléket állítsak a rabságban volt, eltűnt embereknek… Másrészt a mai emberek megértsék, legyen valami fogalmuk a Gulágról.”