Tizenöt éve, 2001-ben írta meg a Magyar Nemzetben Stefka István a temesvári szovjet láger feledésre, elhallgatásra ítélt történetét. Több tízezren haltak meg, és kerültek jeltelen tömegsírba 1944 és ’45 között, civilek, egykori munkaszolgálatosok és katonák. Stefka István két szemtanúval beszélt. Bodolay Gyula őrmester és Csabai István honvéd tagja volt annak a kijátszott, átvert önkéntes hadosztálynak, amelyet a németek elleni harcra készítettek fel, de végül mégis a Gulágokra hurcoltak.
Stefka István: Hogyan kerültek Temesvárra?
Bodolay Gyula: A miénk volt az első nagy fogolyszállítmány, 1944 karácsonya előtt érkeztünk meg. Négy napig utaztunk Magyarországról vonattal, étlen-szomjan. Több tízezren voltunk akkor már ott, mert folyamatosan érkeztek az újabb és újabb szállítmányok. Aztán szilveszter előtt megjelent a barakkban egy szovjet tiszt, és azt kérdezte, ki a rangidős tiszt közöttünk. Szigethy Zoltán folyamőr százados lépett ki, akivel együtt szolgáltam Újvidéken. A szovjet tiszt közölte vele, szervezze meg az embereket,
[blockquote text=’mert felállítanak egy magyar hadosztályt önként jelentkezőkből, akik harcolni fognak a szovjetek oldalán a németek ellen, hogy kiverjük őket a Dunántúlról.’ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
SI: Hány embert soroztak be?
BGY: Az I. Magyar Temesvári Önkéntes Hadosztály 5500 fővel alakult meg, az ötvenből nyolc barakk a miénk volt, és a nagy lágertől szögesdróttal kerítettek el bennünket. Boldogok voltunk, hogy újra katonák leszünk és hazamehetünk. A szomszédos fogolytáborban állandó volt a fluktuáció, hiszen újabb szerelvények érkeztek, és újabb foglyokkal zsúfolt vagonok indultak el a Szovjetunióba.
Ma sem tudjuk, kik vesztek oda. A kép illusztráció / Fotó: Fortepan.hu
SI: Ön is önként jelentkezett?
Csabai István: Igen, tizennyolctól ötvenöt éves korig lehetett jelentkezni, és katonákat csak az 1938-as határ előtti Magyarország területéről lehetett besorozni. Három ezred alakult meg. Az egyiket a vasútállomásra irányították, a másik rohampályát épített, a harmadik az erdőben fát vágott. A harmincezres, zsúfolt fogolytáborban persze nem a barakkokat fűtötték a kutya hidegben, hanem a konyhák tűzhelyeit. Közben kaptunk katonai kiképzést is, fapuskával gyakorlatoztunk, és elkezdődtek a propaganda-előadások a „nagy Szovjetunióról, a fasiszta Németországról”.
BGY: Két hét múlva az erdőbe már száz fővel kimehettem, nem kísért bennünket fegyveres őr. Bennünk megbíztak.
SI: Mindenki azt hitte, hogy visszatérhetnek Magyarországra?
BGY: Igen. A szomszédos lágerben kiütött a tífuszjárvány, ezrével haltak az emberek. Láttuk, hogy tíz méter hosszú, hat méter mély és négy méter széles gödröket ástak, a meztelen hullákat egy úgynevezett tróglira [fahordágyra – a szerk.] tették a temetőbrigádok, és így borították be az emésztőgödörbe. Esténként mészszel öntötték le a sírgödröket.
[blockquote text=’Véleményünk szerint tízezer ember pusztulhatott el így. Ezt láttuk. ‘ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
Hogy volt-e még néhány tízezer halott, amiről mások beszélnek, azt nem tudom, mert a hatalmas láger minden részébe nem juthattunk el.
SI: Hogy derült ki a kegyetlen „átverés”?
BGY: Az önkéntesek között meg kellett alakítani egy munkásmozgalmi komitét, aminek komisszárja egy Pártos Imre nevű, volt munkaszolgálatos főhadnagy lett. Állandóan „okoskodott”, és sülve-főve együtt volt a szovjet parancsnokkal. Magyarországra is elküldték szovjet kísérettel, hogy tárgyaljon a további szerepünkről az ideiglenes nemzeti kormány illetékeseivel. Amikor visszajött, azt mondta, hogy tud rólunk a kormány, megyünk haza, minden rendben lesz. Nem mondott igazat! Mindent tudott, de mindvégig hazudott. Amikor négy év után hazajöttünk a szovjet hadifogságból, többen felkeresték. Állítólag félelmében, lelkiismeret-furdalása miatt öngyilkos lett.
Dolgozni, meghalni vitték őket, nem harcolni /Forrás: Wikipedia.com
SI: Meddig reménykedtek abban, hogy harcolhatnak?
BGY: Kezdetben mi még hittünk. Az első kétség akkor támadt, amikor meghallottuk a hírt, hogy a szovjetek a Dunántúlról is elűzték a németeket. Akkor kezdtünk gondolkodni: hová megyünk ezek után harcolni? Ezt jelentette Szigethy Zoltán százados a szovjet parancsnoknak. Két nap múlva közölték, hogy megyünk Debrecenbe.
SI: Megint hazudtak?
BGY: Mindig, 1945. április 23-án az első ezredet bevagonírozták katona-zenekari kísérettel. Szigethy századosnak azonban az első ezred indulása után megsúgták a magyar vasutasok, hogy a szerelvény nem északra, Debrecen felé megy, hanem délre, Lugos irányába.
[blockquote text=’A százados egész éjjel dühöngött, sírt tehetetlenségében, hogy így átvertek, becsaptak bennünket a szovjetek.’ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
Másnap bevagonírozták a második és a harmadik ezredet is, a hadosztály döntő többsége azt hitte, hazamegy. Először Focsaniba, Románia másik nagy gyűjtőtáborába vittek bennünket, majd onnan a Szovjetunióba, több ezer kilométerre hazánktól.
SI: Mi értelme volt ennek az átverésnek?
CSI: Szükségük volt ingyenmunkára. Kellett ez az ötezer ember, akik a vasúti átrakodásoknál az oroszok helyett dolgoztak, és a láger másik huszonötezer foglyának hordták naponta az élelmet, a fát.
A temesvári láger és hadifogolytábor még ma sem közismert, közkedvelt téma. Már nem tabu, de valahogy még mindig keveset írtak, beszéltek róla. Tény, hogy 2002 óta emlékmű áll a volt hadifogolytábor helyén, de még ma sem tudjuk, pontosan hányan vesztek oda.
Címlapfotó: Fortepan.hu
Hagyj üzenetet