Koholt vádak alapján tartóztatták le, majd ítélték el Marczin Borbálát, akit a szovjetek egyszerűen elraboltak Magyarországról. A tizennyolc éves lány végül kilenc esztendőt töltött a hírhedt tajmiri büntetőtáborban. Életét kettétörték, s bár rehabilitálták, az nem adhatta vissza az ellopott időt.
Stefka István: Az ön letartóztatásáról sokáig csak a propagandisztikus, hazug verzió volt az ismert. A Világ című újság 1946. január 23-i száma azt állította, hogy Ercsi úti otthonából nem a politikai rendőrség vitte el, hanem autós gengszterek. Mi az igazság?
Marczin Borbála: Az oroszok, az NKVD emberei vittek el. Apám és én is tiltakoztunk, de azt mondták, hogy csak egy rövid szembesítésről van szó.
[blockquote text=’Százegy hónap, azaz nyolc év és öt hónap lett belőle.’ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
Sabján Ferencné Marczin Borbála a Honvéd téri Gulág emlékmű előtt /Fotó: MTI, Beliczay László
Tehát leányrabló bandáról szó sem volt. Ugyanebben az újságban azt is megírták, hogy 1945 szeptemberében a Gellért kávéházból egy szintén feltűnően csinos, 17 éves lányt, Rohr Magdolnát vitték el a magukat a politikai rendőrség detektívjeinek mondó férfiak. A lap azt is leírja, hogy a kétségbeesett szülők Péter Gábor vezérőrnagyhoz fordultak segítségért, aki az ügy kivizsgálásával Tímár (Tímár István, Péter Gábor egyik helyettese – a szerk.) ezredest bízta meg. Az ezredes rövidesen kiderítette, hogy a politikai rendőrség nevével visszaéltek, ugyanis a szélhámosok semmiféle kapcsolatban nem álltak a testülettel.
Három NKVD-népbiztos /Fotó: Collectingsoviethistory.com
SI: Miért írta ezt a Világ?
MB: Egyrészt kommunista újság volt, másrészt azért, mert a szüleim a rendőrségen kerestek. Magdolna szülei is keresték a lányukat, abban az időben sok fiatal magyar lányt vittek el erőszakkal az oroszok. Az újságíró – valószínűleg utasításra – kitalálta a leányrabló mesét. A rendőrség nem akarta bevallani a magyar lakosságnak, hogy a szovjetek kényük-kedvük szerint tízezrével szedték össze a fiatalokat, egy kis „malenkij robotra”.
SI: Mikor tartóztatták le?
MB: 1945. szeptember 24-én, a tizennyolcadik születésnapomon vittek el, egyenesen az Üllői úti szovjet parancsnokságra szállítottak. Mivel ünnepeltünk, rajtam voltak az arany ékszereim. Reggelre nemcsak azok tűntek el, hanem még a cipőfűzőmet is elvették. Aztán négyünket, a barátnőmet, Rohr Magdolnát, Herczeg Istvánt és Tiefenbeck Kornélt felpakoltak egy teherautóra, és tizenegy őr kíséretével kivittek Eisenstadtba.
SI: Milyen indokkal tartották fogva önöket?
MB: A hazatérésünk után tudtuk meg. Herczeg István ismerősünk noteszében Magdi, Kornél és az én lakcímem is benne volt. István disszidálni akart Nyugatra, de elfogták, és ennyi elég volt a letartóztatásunkhoz. Eisenstadtban az éjszakai kihallgatások órákon keresztül tartottak.
Balra Marczin Borbála, jobbra Marczin Borbála és Rohr Magdolna / Forrás: Mno.hu
[blockquote text=’A szovjet kihallgatótiszt a nyomaték kedvéért pisztolyával ütötte a fejemet, arcomat, vállamat. A nyomait ma is viselem.’ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
Miután nem tudtunk mit vallani, kerítettek egy összeesküvés-elméletet, amely alapján a szovjet katonai törvényszék elítélt. Magdival tíz-tíz évi javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztést kaptunk. Ma sem tudom megérteni, hogyan ítélhettek el magyar állampolgárokat szovjet törvénykezés alapján.
SI: Hová vitték?
MB: Marhavagonokban, szörnyű körülmények között érkeztem a Jenyiszej torkolatához, közel a Jeges-tengerhez, a norilszki kényszermunkatáborba. Az egy nagyon gazdag terület volt szegény emberekkel. Arany, ezüst, réz, platina, feketeszén, szinte minden érc előfordult. Télen sötétség borítja be a tájat, csak a hó világít. Az égbolton rengeteg csillag, a legkeményebb munkák közepette arra gondoltam, hogy felugrok, elkapok egyet, és azzal megyek haza.
A táj valóban csodálatos /Fotó: Eco-turizm.net
SI: Milyen volt az élete?
MB: Kegyetlen. Tajmir sík vidék, ahová felépült egy hatalmas város. Amikor Norilszkba kerültem, ott még nem volt semmi. Csak a rendőrség, a sportpálya, egy színház és a börtön, meg a Gulág fogolytáborai.
SI: Hány elítéltet tartottak fogva ott?
MB: Rengetegen voltunk. Vagy kétszázezer hadifogoly, politikai elítéltek és közbűntényesek, tíz lágerben. Legalább negyvenezer nőt tartottak fogva.
Nikolaj Getman gulágos festőművész egyik műve, a festő idén hunyt el / Fotó: Gulag.org
SI: Hogyan telt egy napja?
MB: Amikor harminc évvel később elolvastam Szolzsenyicin Iván Gyenyiszovics egy napja című kisregényét, arra gondoltam, hogy istenem, de jó dolga volt ennek az embernek. Mi rettegtünk a fagyástól. Nagyon korán, hajnali négykor keltünk, és napi tizenhat órát dolgoztunk a lágeren kívül.
Szolzsenyicin a Gulágon /Fotó: Rp.ru
SI: Mit ettek?
MB: A nyolc év és öt hónap alatt nem ettem mást, mint árpából, búzából, zabból és kölesből készült ételeket. Húst nem láttam, csak hordóban sózott kicsi halakat kaptam. Sztálin születésnapján adtak egy darabka lazacot. A Jenyiszej folyót 203 napig jég borította, ez volt a fő szállítási útvonal. Hónapokon keresztül csákánnyal fejtettük az agyagot. Talicskával hordtuk a földet a téglagyárhoz, a téglák aztán mentek Norilszk város felépítéséhez. Sokan meghaltak a téglagyárban, amikor beomlott a kemence. Általában sok baleset történt, nem számított az emberélet. A férfiak közül többen megfagytak, mint a nők közül. A java tébécés lett.
SI: Mi adott erőt?
MB: Talán az akarat. Meg aztán a Jóisten, a hit, hogy egyszer ennek is vége lesz. A mi családunk nagyon vallásos volt.
[blockquote text=’Sokat imádkoztam, amikor egyedül dolgoztam.’ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
Amikor bekerültem a politikai táborba, ott volt egy parancsnok, aki nagyon utálta a külföldieket. Azt kérdezte tőlem: szeretne hazamenni? Mondtam, természetesen, alig várom. Azt válaszolta: maga itt fog megdögölni, innen nem megy haza! Nyilván azért csinálta, hogy lelkileg is megalázza az embereket.
Jelena Csernyisova díjnyertes fotója a befagyott Jenyiszej folyóról / Forrás: Gulag.org
SI: Erőszakoskodtak a nőkkel?
MB: Nem. Ez nem Magyarország volt, ahol a megszálló orosz katonák megerőszakolták a nőket. Az otthoni dolgokról, amik engem és Magdit is érték a „felszabadítók” részéről nem szívesen beszélek. Azt jobb elfelejteni. A lágerekben csak dolgoztatták és gyötörték az embereket. Mindent mi csináltunk.
SI: Milyen nemzetiségiekkel volt együtt?
MB: Túlnyomórészt oroszokkal, akik végigharcolták a háborút, de német hadifogságba estek. Ők politikai foglyokként kerültek a Gulágra. Rengeteg ukrán volt velünk, akik szembeszálltak a szovjettel. Együtt dolgoztam lettekkel, litvánokkal, észtekkel, finnekkel, németekkel, japánokkal, és voltunk mi, magyarok.
SI: A propaganda azt harsogta, hogy Norilszk városát a szovjet munkások építettek fel. Ez is hazugság volt.
MB: Mi, kényszermunkások építettük fel a gyárvárost. Lakótelepeket, rézfeldolgozó gyárat, üveggyárat, téglagyárat, erőművet és még sok-sok üzemet. Síneket fektettünk Dudinka és Norilszk között. Mi csináltuk a tunguzok, a nyenyecek lakta Tajmir csodáját.
SI: Megszökni nem lehetett?
MB: Hová? Néhányan megpróbálták, de megfagytak. Azt sem tudtuk, merre van észak, merre van dél. Ott fél éven keresztül sötétség van. Ha elkezd esni a hó, akkor három hétig esik tenyérnyi pelyhekben.
SI: Mikor szabadult?
MB: Sztálin halála után néhány hónappal, 1953 nyarán indultunk haza, és csak december 3-án érkeztem Magyarországra, az utolsók között. Lembergben hónapokig várakoztunk. Ott ismerkedtem meg a későbbi férjemmel, akinek az volt a bűne, hogy horthysta tiszt volt. Nyolc és fél évig semmi hírt nem kaptam otthonról. Megérkezésemkor tudtam csak meg, hogy a szüleim hál’ istennek éltek.
SI: Ha visszatekint a szovjet lágerekben eltöltött időre, gyűlöl valakit?
MB: Nem haragszom, de a lelkemből nem tudom kiűzni a fájdalmat. Az életemet kettétörte. Ártatlanul ítéltek el. Ezt az sem enyhíti, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága 1978. december 27-én hatálytalanította az ítéletet, és az ügyemet bűncselekmény hiányában megszüntette. Kaptam egy igazolást arról, hogy hogy Marczin Borbálát, azaz engem rehabilitáltak. Visszakaptam kilenc évet papíron. Mit kezdjek vele?
Fotó: MTI
Hagyj üzenetet